Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mohamed Aida

hvg.hu Sport

Mohamed Aida nyilvános bemelegítése

Mohamed Aida a tavalyi junior világbajnok, amerikai Prescod ellen kezdte meg az olimpiai szereplését, a női tőr szakág egyéni küzdelmeiben.

hvg.hu Sport

Index: két héttel az olimpia előtt rúgták ki Mohamed Aida mesteredzőjét

Alig két héttel az olimpia előtt mondtak fel az egyetlen olimpiai résztvevő női tőrvívó edzőjének az MTK-ban - számolt be az Index. Mohamed Aida mesteredzője, Solti Antal, a klubvezetés akarata ellenére is részt vett a vivőszövetség június végén rendezett elnökválasztásán, ahol Deutsch Tamás, az MTK vezetője is indult a posztért, de súlyos vereséget szenvedett. Deutsch szerint a kirúgásnak nincs köze a szavazáshoz.

Somos Ákos Sport

„Nehéz lesz és magányos” – Mohamed Aida egyedül készül Londonra

Mohamed Aida, az egyetlen, kvalifikációt szerzett magyar női tőrvívó egy nappal a budapesti verseny után - melyen eldőlt, hogy a csapat nem lesz ott Londonban - már a felkészülését tervezi. Nem lesz ugyanolyan, mintha a többiek is ott lennének mögötte – egyelőre ez az egyetlen biztos, amit Londonnal kapcsolatban tud.

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Ha minden iskola így várná a felvételiző gyerekeket, sokkal jobb hely lenne a világ

Ha minden iskola így várná a felvételiző gyerekeket, sokkal jobb hely lenne a világ

Rejtélyes forrásból 1,5 milliárd forintot pumpáltak Tiborcz István luxusszállodájába

Rejtélyes forrásból 1,5 milliárd forintot pumpáltak Tiborcz István luxusszállodájába

Lázár már nem választókerületi elnök, átadta a posztját

Lázár már nem választókerületi elnök, átadta a posztját

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

Farkas Zoltán: Dorombolások és dorongolások – itt tartunk

Farkas Zoltán: Dorombolások és dorongolások – itt tartunk

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

A címlapról ajánljuk